Legutóbbi bejegyzésemet köszönő szavakkal kezdtem, gondolva azokra, akik az akkori rendkívüli esőzések idején kemény munkával helytálltak Szerencsen és Ondon.
Az élet produkál váratlan eseményeket, nehéz helyzeteket. Az eltelt időszak drámai fordulatokban bővelkedett, hiszen a megáradt folyók országszerte okoztak igen komoly akadályokat a mindennapi életben. Szerencsen sem volt ez másként, és a kimerítő napok után újabb erőpróba várta a városlakókat. Az elmúlt hét szombat reggelére virradóra ismét veszélybe került az ondi településrész, a Fecskés, a belvárosban a körforgalmi csomópont, a Gyári kert, az ott lévő óvoda és még sorolhatnám. Köszönöm ezúton is mindazoknak, akik átérezték a veszély nagyságát és az első hívó szóra mozdultak, akár a homokzsákok megtöltéséhez, a gáterősítéshez, a védekezésben részt vevők ellátására. Egy emberként mozdult sok-sok önfeláldozó lakótársam.
Az ideiglenes szálláshelyek előkészítése sem volt hiábavaló, mert az árvízi mentésben résztvevő rendőrök számára biztosítottak legalább néhány órára pihenési lehetőséget az intézményekben berendezett helyszíneken. A védelmi feladatokat ellátó egyenruhások éjjel-nappal a megyében, a folyók áradásánál végeztek fáradságos munkát, segítettek a bajbajutottakon. Igyekeztünk nekik biztosítani a feltételeket a pihenéshez, amiért hálásak voltak.
Nem csupán mindennapi életvitelünkből zökkentett ki sokunkat a vízözön, középtávú terveink megvalósítását is érinti a térségünket elért rendkívüli időjárás.
A Bajcsy-Zsilinszky utca építése is hamarosan folytatódik, miután a kivitelező vissza tud majd térni városunkba a lehetetlen közlekedési körülmények és a Miskolc körüli katasztrofális helyzetet követően. Bővelkedtek ők is tennivalóban az elmúlt hetek, napok során a környéküket különösen sújtó havária időszakban.
Felhívással fordultam a város lakóihoz, hogy támogassák a szerencsi és ondi árvízkárosultakat. Akik együtt éreznek a bajban, azok adományaikat az OTP Banknál vezetett 11734145-15349882-06530000 számlára utalhatják. A rászorultak nevében is köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése