2010. július 9., péntek

Itt a nyár....


Ez leginkább kis- és nagydiákjaink számára jelent változást a megszokott mindennapi tevékenységekhez képest, hiszen itt a vakáció, ezzel kezdetét vette a pihenés. Szorgos tanítási évet zártunk. Lezajlottak a ballagási ünnepségek, megtörtént a bizonyítványok kiosztása, a tantestületek megtartották évzáró értekezletüket, ahol összegezték a 2009/2010-es tanévben elért szakmai és pedagógiai eredményeket, ugyanakkor felmérték, hogy melyek azok a területek, ahol esetleges változtatásra, módosításra van szükség. A városi intézményvezetői értekezlet házigazdája ez alkalommal az ondi óvoda volt – amíg a csoportszobában az apróságok töltötték vidáman a napjukat, addig a vezetők áttekintették az elvégzett munkát és megfogalmazták a közeljövő teendőit. Nemcsak városvezetőként, de gyakorló nagymamaként is felfigyeltem arra a tényre, hogy a mögöttünk álló nevelési-tanítási év során nem történt baleset az intézményeinkben, amiért köszönő szó és dicséret illeti az intézmények valamennyi dolgozóját, a gyermekeket és a tanulókat!

Jó volt érzékelni, hogy a bölcsődétől a középiskoláig minden intézménytípusban lelkes, szorgalmas munka folyik, nyugodt, egymást segítő légkörben. Szerencsés lenne, ha ez a nyugalom, ez a béke városunk mindennapjait is jellemezné, s nem kellene erőnket, energiánkat kicsinyes torzsalkodásokra, álságos vitákra pazarolni!

Egy diákcsoportra a nyári szünet első napjától különleges program várt: a luxemburgi Hesperange volt az idén a házigazdája annak a EUROPART elnevezésű ifjúsági csereprogramnak, amely hét évvel ezelőtt indult útjára. A három testváros Hesperange, Malchin és Szerencs közös gondolata az volt, hogy a kulturális értékek kölcsönös bemutatásával alakuljon ki mélyebb kapcsolat a három nemzet fiataljai között, szövődjenek újabb barátságok.
Az idei rendezvénysorozaton városunkat gimnazista sportolók és tizenöt fős kórus képviselte. A házigazdák kérése volt emellett egy fiatal helyi rock-zenekar bemutatása is, így az Idiot Side csatlakozott a delegációhoz. A kórus káprázatos fellépésével lenyűgözte a közönséget és sportolóink is kiválóan álltak helyt a strandröplabda mérkőzéseken, a zenekar pedig már az odafelé vezető úton is gyakorolt: éneküktől volt hangos a buszuk! A közel egyórás koncertjük fergeteges sikert aratott, melyhez talán hozzájárult az is, hogy a szerencsi felnőttek lelkesen buzdították őket, s a hangulat minden jelenlévőt magával ragadott.

Nem kisebb sikere és népszerűsége volt a csokoládé- és borkóstolásnak, amelyet az ottani kulturális központban szervezett mini-kiállítás kísérőrendezvényeként szerveztünk.
Ekker Róbert helyi művész alkotásairól, köztéri szobrairól készült fotókból, gyönyörű kisplasztikáiból mutattunk be néhányat, így szinte hazai környezetben és hangulatban kínálhattuk a helyi borászok által felajánlott borokat. Hesperange lakói, s a malchini vendégek egyaránt elismerően szóltak a finom szerencsi nedűkről – ezúton is köszönetem fejezem ki a közreműködőknek, valamennyi diáknak, kísérőiknek, amiért méltóan képviselték városunkat a rendezvényen. A következő esztendőben Szerencs ad otthont a találkozónak, így lakótársaim közvetlenül is részesei lehetnek az európai együttműködés ezen formájának.

Egy hasonló volumenű projekt zárása is az elmúlt időszakra esett: befejeződött az az öt ifjúsági találkozóból álló program, amely uniós támogatással rozsnyói és szerencsi diákok közös táborozását, történelmi vetélkedőinek, zenés és táncos fellépéseinek szervezését tette lehetővé.
A záró rendezvény alkalmával a gazdanapokra szlovákiai testvértelepülésünkről érkező és helyi fiatalok a kistérségbe látogattak el. A szlovák és magyar néptáncosok táncházat tartottak, melyen együtt készültek fel közös színpadi produkcióikra, a kis kézművesek a Rákóczi iskola „műhelyébe” vonultak vissza, ahol elkészítették másnap kiállított tűzzománc alkotásaikat,  csuhéból készített és fémdomborított munkáikat. A közös záróestet kiváló hangulatban töltötték, vetélkedtek a nemzetek fiataljai íjászatban, gólyalábazásban, célbadobásban. Bízom abban, hogy valamennyien győztesként zárták le magukban az egész tanéven átívelő programsorozatot, bízom az elvégzett közös munka sikerében, hiszen az eseményekbe bekapcsolódott fiatalok szemmel láthatóan is egymásra találtak. Remélem, hogy tovább építik saját kapcsolatrendszereiket, s a határokon átívelő baráti szálaik segítik majd felnőttkorukban a közös európai gondolkodás kialakulását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése